Méghozzá nem is messze a fővárostól, Valkón, ahol egy hatalmas, igazi kastély eladó most. A birtok ráadásul akkora, hogy egy halastó, mi több, kisrepülőnek leszállóhely is található rajta.
Valkó Pest megyében, nem messze Gödöllőtől található község, itt fekszik az eladó ingatlan. Már maga a birtok is meglehetősen impozáns méretű, hiszen a közel 33 hektáros területen a halastó mellett egy hangár is van, amire szükség is lehet, hiszen egy kisrepülő simán leszállhat.
Maga az épület 2800 négyzetméter, mindez négy szinten egyenletesen elosztva. Összesen 21 szoba van az épületben, mindegyikhez jár a külön fürdőszoba is, szóval a kastély akár magáncélra, akár panziónak is jó lehet.
Nekünk annyira nem jön be a stílus, de azt el kell ismerni, hogy legalább egységes, és végül is egy kastély esetében egy-két túlzástól (például az agancsgyűjtemény az étkezőben) eltekintve rendben is van.
Egy valamit nem egészen értünk (és ez már nem az első alkalom): ha valaki 900 millió forintért árul egy ingatlant, hogyan kerülhetnek a portfolióba olyan képek, mint ebben az esetben egyik-másik? (A fotókat egyébként a képekre, vagy IDE KATTINTVA lehet megnézni - jó sok van belőlük.)
Keresd meg álmaid otthonát az ország legmenőbb térképes ingatlanportálján! (x)
Utolsó kommentek