Elsőre minimum furcsának tűnik a láthatatlan szuperjacht ötlete, ám kicsit közelebbről (szó szerint) megvizsgálva nem is olyan butaság. A Mirage nevű hajót ugyanis speciális tükröződő üveggel vonják be, így 50 méternél távolabbról már nem lehet majd észrevenni.
A 106 méter hosszú Mirage-t különleges üveggel borítják tehát, amely visszatükrözi a környezetet, így 50 méteres távolságból is úgy látszódhat, a hajó eltűnt a víz és az égbolt között, elnyelte a horizont.
Ezzel a hajó utasai elrejtőzhetnek a kíváncsi tekintetek elől, és nagyobb nyugalomban pihenhetnek a fedélzeten. Természetesen a radarképeken megjelenik majd a hajó, így az ütközések elkerülhetők lesznek a vizeken.
A luxusjachton helikopterleszálló, moziterem, színpad, medence és wellness-részleg is helyet kap majd, 14 vendég és 29 fős személyzet utazhat rajta. A Mirage 19 csomós sebességre lesz képes.
A hajó terveit az olasz Fincantiero és a holland Van Geest Designs dolgozta ki, de amíg megépül, az még három és fél év lesz. A változó színű, speciális üveget egy német cég fejlesztette ki, és korábban még nem alkalmaztak ilyet jachtokon.
A hivatalos ára még nem ismert, de szakértők 200 millió fontra becsülik, amivel a tíz legdrágább hajó közé kerülne.
(Látványterv: Van Geest Design)
Utolsó kommentek